Csak arra
emlékszem, hogy megszülettem, de mielőtt körülnézhettem volna, sötét és szűkös
helyre dobtak, másokkal együtt. Abban sem voltam biztos, hogy egészen pontosan
mi vagy ki vagyok, de szerettem volna kideríteni. Egyszer csak megmozdult a sötétség,
és az egyik faltól a másikig vetődtem. Társaim keményen koccantak a testemen. Ezt
hallottam a falakon túlról:
− Anya, anya, ezt nézd! Egy király is van benne, meg egy egész vár!
Zötyögtünk egy darabig, aztán
azt hallottam, hogy „bííp,” meg érmék csörömpölését. Újra zötyögtünk, aztán
csend volt egy ideig.
Hirtelen tépés hangos zaja hallatszott, szétszakadt a sötétség, és
vakító fény áradt be a résen. Kiszóródtam a földre, társaimmal együtt.
Körülnéztem. Egy óriás vett a kezébe, két keze, két lába volt, és mindene puha,
nem úgy, mint nekem. Kisfiúnak neveztem el. Sokáig nézett, és közben
mosolygott. Arra gondoltam, ha ennyire szépen mosolyog, valószínűleg nem vagyok
csúnya. A társaim felé fordult, engem meg letett a földre. Előttem, kicsit
távolabb egy fényes, ezüst fal állt, mintha egy függőleges tó lenne. Ámulva
néztem, és észrevettem, hogy a függőleges tóban ugyanazt látom, mint amit
körülöttem. Mellettem volt például a széttépett papírdoboz, amiből előkerültem,
és ugyanez látszott a tóban is. Velem szemben ült valaki. Nagyon jóképű volt,
rajta egy köpeny és egy korona. Körülnéztem, hátha meglátom magam mellett, mint
a dobozt, de ebből a koronás alakból csak egy volt. Kár, mert tetszett nekem.
Nem tudtam tovább nézelődni, mert elvett onnan a Kisfiú, és egy vár elé rakott.
Nagyon formás kis vár volt, szép színes. Volt benne kék, piros, szürke,
meg még sokféle szín. A Kisfiú egy trónra helyezett, és meghajtotta előttem a
többi bábu derekát. Nagyon tetszett ez a hely. A Kisfiú elvett a trónról és
felállított, és hangosan kimondta a gondolataim:
− Honnan jöttök, hódolóim?
− Birodalmad egyik falvából, és ajándékot hoztunk neked, Felség.
Előugrott egy félelmetes jégember, kezében éles, csillogó csákány.
Megijedtem, de a Kisfiú kardot nyomott a kezembe, és segített a vívásban.
Legyőztem a jégembert, de nem pihenhettem egy percet sem, mert a Kisfiú vitt
tovább. Kaland kalandot követett. Jártam farkasokkal teli, sötét erdőben, lengtem
faágakon majomemberek elől menekülve. Később egy babaházba is ellátogattam,
teáztam egy tündérrel, és közben puha hajú, rózsaszín ruhás, nagyon nagy
királykisasszonyokat is láttam.
Sok idő telt el és elfáradtam. Jó lett volna újra a sötétben lenni, de
a Kisfiú újabb és újabb kalandokba hajszolt. Aztán megjelent egy óriás, még a Kisfiúnál
is nagyobb.
− Gyere, rakjuk el a Lego-t! Itt az ideje lefeküdni!
Erre a Kisfiú megfogott, és társaimmal együtt visszatett a nagy,
nyugodt sötétségbe.
