Az illusztrációt Nóra készítette, és már évek óta nyúzom, hogy adja nekem, de az eredetit nem akarja. Nem baj, majd írok arról is egy mesét, hogy irigy a nővérem.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fogkefe. (Fogkefe? Miért pont fogkefe? Hát jó, legyen fogkefe.) Ez a fogkefe egy hercegnőé volt, és… (Várjunk csak! Nem kabátos meséről volt szó?! … Hát ha nem, akkor nem…) Szóval, a fogkefe, amelyik egy hercegnő tulajdonában volt, nagyon büszke volt a munkájára. Kicsit beképzelt is volt, mindenkinek azzal dicsekedett, hogy hercegnős minta van rajta és rózsaszín. Egyszer, amikor… (Tessék? Kérek, mondd hangosabban, mert nem hallom! Így már jó…) Szóval egyszer elment meglátogatni a barátját, a szivacsot. Kicsit túl sok ideig lehetett a mosogató alatt, mert a hercegnő nem találta őt vacsora után. Mindenhol kereste, végül elővett egy új fogkefét. Mikor másnap a fogkefe hazament a fogmosó pohárba, látta, hogy ott már valaki más trónol. Nagyon elszégyellte magát, hogy előző este így elmulatta az időt.
− Kedves szekrény, elég furcsa mesét mondtál, de legalább jól elálmosodtam. Jó éjt Lui, Bamba, Juszef, Pepe… Hhhhhhááááá! Ekkorát rég nem ásítottam! Jó éjt Bigyó, Csicsa, Dunci, Rizi, Dili, Topi, Mogyi….. Szotyi….. Cirmi……..
– Ti sem
tudtok aludni? Mesélek nektek, jó?
Fölültem, és
körém ültettem Tedi macit, Csicsa csacsit, Dunci malacot, Topi pigvint, Juszef
kutyát, Bamba oroszlánt, és Lui nyuszit.
– Látjátok azt
a szekrényt? – arra fordítottam Luit. – Az a szekrény tele van mesékkel.
Tündérekkel, hableányokkal, csodavilágokkal.
Fölálltam,
Bambát az ölembe fogtam (mert igazából nagyon féltem kinyitni), és a szekrény
elé álltam. Kíváncsi voltam, hogy melyik mesét fogja ma este ajánlani.
Kinyitottam, közben Bambát szorongattam, és bátorításul Luira
néztem, mert nagyon izgult. Óvatosan benéztem a szekrénybe, és kabátokat
láttam.
− Szóval a
kabátos mesét ajánlod ma? Nem bánom.
A szekrényajtót
nem csuktam be, hanem az ágyra ültem, belebámultam, és hallgattam, ahogy súgja
a történetet, én meg meséltem tovább az állatoknak:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fogkefe. (Fogkefe? Miért pont fogkefe? Hát jó, legyen fogkefe.) Ez a fogkefe egy hercegnőé volt, és… (Várjunk csak! Nem kabátos meséről volt szó?! … Hát ha nem, akkor nem…) Szóval, a fogkefe, amelyik egy hercegnő tulajdonában volt, nagyon büszke volt a munkájára. Kicsit beképzelt is volt, mindenkinek azzal dicsekedett, hogy hercegnős minta van rajta és rózsaszín. Egyszer, amikor… (Tessék? Kérek, mondd hangosabban, mert nem hallom! Így már jó…) Szóval egyszer elment meglátogatni a barátját, a szivacsot. Kicsit túl sok ideig lehetett a mosogató alatt, mert a hercegnő nem találta őt vacsora után. Mindenhol kereste, végül elővett egy új fogkefét. Mikor másnap a fogkefe hazament a fogmosó pohárba, látta, hogy ott már valaki más trónol. Nagyon elszégyellte magát, hogy előző este így elmulatta az időt.
Szomorkodva panaszkodott
a bölcs mosogatószernek.
−
Meglátogattam a szivacsot tegnap este, és vacsoráztunk, tudod, fogkrémet, meg
szappant, ki mit szeret. Nem is figyeltem, mennyire elment az idő, és lemaradtam
az esti fogmosásról. Cserben hagytam a hercegnőt! Most pedig már nem is vagyok
fontos neki. Lecserélt egy másik fogkefére.
− Nyugodj csak
meg. Mind hibázunk néha. Szerintem menj vissza, örülni fog neked.
− Végül is az
új fogkefén nincsenek hercegnő minták, és nem is rózsaszín – kezdett újra
dicsekedni.
A mosogatószer
elmosolyodott.
−
Na látod. Menj csak vissza.
A fogkefe
visszasomfordált a csap szélére, és odafeküdt a pohár mellé. Ebéd után, mikor a
hercegnő ment fogat mosni, ránézett a rózsaszín fogkefére a pohár mellett, elmosolyodott,
és jó alaposan megmosta vele a fogát. Azóta sosem mulatja el a fogmosást a
fogkefe.
− Kedves szekrény, elég furcsa mesét mondtál, de legalább jól elálmosodtam. Jó éjt Lui, Bamba, Juszef, Pepe… Hhhhhhááááá! Ekkorát rég nem ásítottam! Jó éjt Bigyó, Csicsa, Dunci, Rizi, Dili, Topi, Mogyi….. Szotyi….. Cirmi……..