Papucsa csoszogása lehallatszott
az alsó szintre. Szinte dübörgött a parkettán, ahogy közeledett a lépcső felé.
A lépcső tetején már látni lehetett földig érő köntösét. Megfogta a korlátot,
és óvatosan jött le. Vaksötét volt. A kintről behatoló árnyékok szörnyetegeket
formáltak. Tapogatózva közeledett, beleolvadva a szörnyetegek karmaiba. Fölém
hajolt, végigsimította a hajamat, és megpuszilta a homlokom. Elmosolyodtam
− Te meg miért
nem alszol? – kérdezte.
−
Félek – feleltem.
− Mitől?
− Hát… Attól!
– és rámutattam az ablakra.
Arra, amelyik
mögül a szörnyetegek jöttek.
Apu gondolkozott, és az
asztalomhoz lépett. Elővette a fiókomból Anya rajzát, és az ablak elé
akasztotta. A rajz egy hölgyet ábrázolt. Sápadt volt, mosolya mint az álom.
Hófehér haja lobogott a szélben, és csak úgy virított rajta a virágokat
eltakaró tintafolt. Ezt a rajzot együtt készítettük, miután a lányt képzeletemben
láttam.
Mikor Apu
kiment a szobából, már rég aludtam.