Az egész úgy kezdődött, hogy megkértem a kezét. Tudhattam volna, hogy
költözni akar. Hogy is kezdtük? Megszámoltuk a pénzünket. Természetesen nem
volt elég. Akkor jött az az ötlet, hogy adjuk el szüleim házát, ahhol
felnőttem, de ezt nem voltam hajlandó megtenni. Viszont eszembe jutott, hogy
költözzünk be oda! Ez nem tetszett neki, de hajlandó volt megnézni. Mikor
látta, olyat mondott, hogy egy kis csiszolással megoldhatjuk. Úgy megörültem,
hogy azt mertem mondani, hogy:
− Bármit megteszek ennek érdekében!
Ez a mondat nagyon veszélyes! Ez a mondat az IKEÁ-ba vezetett. Én
toltam természetesen a kocsit, és ő pakolta a bútorokat. Mindenféle bútorokat!
Olyanokat, amiket életemben nem láttam! Volt a kezében egy lista. Egy lista,
amibe mindenféle fura jeleket írt, amiket csak a nők értenek. Mindig mikor írt
valamit, akkor elindult a magas polcok felé, és kutatott. Egyszer csak ránézett
a papírra, és elfogytak a jelek!
− Mehetünk.
Gyorsan futottam a kassza felé, nehogy észrevegyen még valamit. Már
láttam a hot-dog árust a kassza túloldalán. Sorban álltunk, és biztos voltam
benne, hogy ide nem jövök vissza többet. Pont amikor fizetni készültem, ő
megfordult. Valamit nagyon nézett. Tudtam, hogy lát valamit, és gyorsan
számoltam a pénzemet. De ő gyorsabb volt. Felmutatta azt a kegyetlen növényt,
és ezt mondta:
− Nézt mit rakott a szekrényre az a hölgy! Ez tökéletes lesz a fotel
mellé a nappaliban!
− Nagyon szép, de rakjuk szépen vissza, mert már fizetek.
− Már kifizetted?
− Nem…
− Hát akkor?
− Jól van, akkor vigyük.
És elvittük. Azt gondoltam, hogy ezt nagyon meg fogom bánni. Még hot-dog-ot
sem ettünk!
Végre hazaértük. Ledőltem az édesanyám foteljébe, és ő meg ment egy
konyhai ollóért. Rám kiáltott:
− Kelj fel! Holnapra kész kell lennie ennek a lakásnak!
Felálltam, és segítettem. Nem kellett sokat segíteni, csak adogatni
kellett a szerszámokat, olvasni kellett a használati útmutatót, és tologatnom
kellett. Körülbelül 5-7 óra alatt kész lettük mindennel, és végre a pizsamám
felé nyúltam.
− Nem nem… Nem fekszünk le, amíg a feleséged drágasága nincs
elhelyezve.
Elmosolyodtam, azt hittem, rám gondol. Aztán ahelyett, hogy felsegített
volna a fotelről, elővette azt a szúrós, kegyetlen dögöt. Megfogtam, és
odaraktam a fotel mellé, ahogy mondta a boltban. De nem tetszett neki. A
sarokba mutatott. Oda vittem. De nem. A TV mellé mutatott. Odáig is elhurcoltam.
Ez sem volt jó. Aztán elvittem a hálószobába, onnan a fürdőbe, és onnan a
teraszra, de semelyik nem tetszett neki.
Végül azt mondta:
− Tudod
mit? Dönts te. Te még nem is szóltál semmit a berendezédhez.
Odaraktam a
fotel mellé, mert szerintem az első ötlete nagyon jó volt. Remekül mutatott.
Azóta is ott áll a fotel mellett, és a lányunk, Liza locsolja már 6 éve. A
fiunk meg minden évben lenyesi a tüskéit, amibe az asszony majd belehal.
Aztán végül
az 50. születésnapom, és a családom meglepetést tervezett. Nem tudtam, hogy
hova visznek, mert csukva volt a szemem. Mikor kinyitottam, ott álltam, ahol az
első nagy élményem volt feleségemmel. Az IKEA előtt. Bementünk, és leültünk a
hot-dog-oshoz. A gyerekek ott hallották először ezt a történetet, és azóta is
ezt mesélik gyerekeiknek, hogyan ismerték meg egymást igazán a Papusék.
A kaktusz foteleket Valentina Gonzales Wohlers tervezte, ide kattintva megnézheted a honlapját.