Pletyka

− Ki ez a gyönyörűség? − kérdezte a pénztáros a helyi közértben.

− Hát, Jutka, az az igazság, hogy nem tudom − felelte a jelenlegi vásárló.

Az a kislány a Milka csokikat nézegette. Hófehér haja a bokáját simogatta, szeme zavarba ejtően fekete, mint a végzet. Csak ott állt, a CBA harmadik sorában.

A rituálé

Íme a mese, amit a pályázatra küldtem. Nem nyertem idén semmit, csak egy jó mesét. Az illusztrációkat Brendan Wenzel honlapján találtam.

− Igazán nem én vagyok a hibás! Honnan tudhattam volna, hogy nem szabad bemenni, mikor tárva-nyitva volt az ajtó? − magyaráztam az állatkert igazgatójának egy nyári délután.

            − Megkérhetlek, hogy vezess végig a történteken? − kérdezte udvariasan az igazgató.

            − Hát persze! − vágtam rá.

Végre lehetőségem volt arra, hogy bebizonyítsam az ártatlanságomat.

Az úgy volt, hogy Papus meg Mamus meglepett a születésnapomon egy kirándulással. Az úticélt én választhattam. Az állatkertet választottam, mert az a kedvenc helyem az egész világon. Azok az édes kis csincsillák, meg a zabálnivaló gorillák! El sem tudom mondani, hogy mennyire szeretek itt lenni! Be is ültünk Papus kisbuszába, és pingvin módra totyogtunk az állatkert felé, ugyanis Papus kisbusza már negyven éves. Az rengeteg. Egy, kettő, három, négy, öt, aztán sok, aztán harmincöt, harminchat, harmincnyolc és utána negyven. Ez azt jelenti, hogy rettenetesen lassú, és a legsimább úton is pattog, mint egy ügető ló. Az állatkert kapujában galambok csipegették a gyerekek által lepotyogtatott perecdarabkákat. Én egy egész kiflicsücsköt adtam nekik. Örültek neki, ellentétben Mamussal.

X. Janikovszky Éva meseíró pályázat

Ma elindult a mesém kalandos útján, remélem, cérba is ér.

Ide küldtem: (pályázati kiírás)

Az a címe, hogy Rituálé, és így kezdődik:

− Igazán nem én vagyok a hibás! Honnan tudhattam volna, hogy nem szabad bemenni, mikor tárva-nyitva volt az ajtó? − magyaráztam az állatkert igazgatójának egy nyári délután.

            − Megkérhetlek, hogy vezess végig a történteken? − kérdezte udvariasan az igazgató.

            − Hát persze! − vágtam rá.

Végre lehetőségem volt arra, hogy bebizonyítsam az ártatlanságomat.

Kívánjatok neki sok szerencsét! Az eredményhirdetés után természetesen az egész mesét olvashatjátok majd.

Az ablak szörnyetegei

 

Papucsa csoszogása lehallatszott az alsó szintre. Szinte dübörgött a parkettán, ahogy közeledett a lépcső felé. A lépcső tetején már látni lehetett földig érő köntösét. Megfogta a korlátot, és óvatosan jött le. Vaksötét volt. A kintről behatoló árnyékok szörnyetegeket formáltak. Tapogatózva közeledett, beleolvadva a szörnyetegek karmaiba. Fölém hajolt, végigsimította a hajamat, és megpuszilta a homlokom. Elmosolyodtam

Tintafolt

Történt velem valami, amit meg szeretnék osztani veletek. Délután a villamoson ültem, nagyon fáradt voltam és rosszkedvű, és becsuktam a szemem. Láttam egy arcot.

Esti mese

Az illusztrációt Nóra készítette, és már évek óta nyúzom, hogy adja nekem, de az eredetit nem akarja. Nem baj, majd írok arról is egy mesét, hogy irigy a nővérem.

– Ti sem tudtok aludni? Mesélek nektek, jó?

Fölültem, és körém ültettem Tedi macit, Csicsa csacsit, Dunci malacot, Topi pigvint, Juszef kutyát, Bamba oroszlánt, és Lui nyuszit.

– Látjátok azt a szekrényt? – arra fordítottam Luit. – Az a szekrény tele van mesékkel. Tündérekkel, hableányokkal, csodavilágokkal.

Fölálltam, Bambát az ölembe fogtam (mert igazából nagyon féltem kinyitni), és a szekrény elé álltam. Kíváncsi voltam, hogy melyik mesét fogja ma este ajánlani. Kinyitottam, közben Bambát szorongattam, és bátorításul Luira néztem, mert nagyon izgult. Óvatosan benéztem a szekrénybe, és kabátokat láttam.

− Szóval a kabátos mesét ajánlod ma? Nem bánom.

A szekrényajtót nem csuktam be, hanem az ágyra ültem, belebámultam, és hallgattam, ahogy súgja a történetet, én meg meséltem tovább az állatoknak:

A kaktusz

Az egész úgy kezdődött, hogy megkértem a kezét. Tudhattam volna, hogy költözni akar. Hogy is kezdtük? Megszámoltuk a pénzünket. Természetesen nem volt elég. Akkor jött az az ötlet, hogy adjuk el szüleim házát, ahhol felnőttem, de ezt nem voltam hajlandó megtenni. Viszont eszembe jutott, hogy költözzünk be oda! Ez nem tetszett neki, de hajlandó volt megnézni. Mikor látta, olyat mondott, hogy egy kis csiszolással megoldhatjuk. Úgy megörültem, hogy azt mertem mondani, hogy:

− Bármit megteszek ennek érdekében!